hghome interior design stúdió
gabi@hghome.hu

Szögek, sokszögek, párhuzamok

A Covid időszaka nehezen felejthető, de szerencsére jónéhány emlékezetes és szép projekt született abban az időben is. Ezzel a tervezési feladattal 2021. áprilisában bíztak meg az ügyfeleim. Új építésű házuk építésztervei álltak akkor rendelkezésre. Előre gondolkodva akkor kerestek meg, amikor még csak a külső falak álltak. Volt lehetőség mindent átgondolni, nem volt megkötve a tervezői kezem és a kiviteli tervek elkészítésével sem kellett rohanni.

Annak ellenére, hogy a tervezés időszaka alatt személyesen egyszer sem találkoztunk, gyors egymásra hangolódás jellemezte a munkakapcsolatot. A terveim szinte változtatás nélkül kerültek elfogadásra, melyeket ügyfeleim a megvalósítás során is gondosan követtek.   

Visszaemlékezve, ez egy nyugodt ritmusú munka volt, melynek végén az ügyfél és a tervező számára is megelégedéssel járó végeredmény született.   

​Fotók: Tamási Viktória


Falakat ide-oda

2022 nyarán kaptam a megbízást egy több, mint 20 éve épült családi ház központi tereinek az újragondolására. Az ügyfél a végeredmény tekintetében “letisztult stílusú, jól használható tereket, modern, korszerű és praktikus megoldásokat, helytakarékos konyhai tárolást, kényelmes és jól használható étkezőt, élhető előszobát (cipők, kabátok állandó kerülgetésének a felszámolását), jobb dinamikájú tereket, barátságos, meleg otthont” kért.
Korábban állandó problémát jelentett a hideg és rossz elrendezésű konyha. A konyhaszekrények az ablaksor alatt helyezkedtek el, felső szekrénynek alig volt falfelület és a munkapult magassága is túl alacsony volt. A bejárat melletti sarokban lévő pöttöm, ötszögletű kamra a fura alakjából adódóan szinte pakolhatatlan.

Az előszobában hiába volt egy beépített szekrény, a cipőknek és a kabátoknak mégsem jutott elég hely, a szekrény melletti állófogas is mindig roskadásig tele volt. A teljes konyha-étkező-előszoba terét újra kellett gondolni, a problémák megoldásához drasztikus változásokra volt szükség.

Az előszoba és a kamra közötti falakat teljesen elbontottuk, mert nemcsak, hogy elzárták a beáramló fényt, de elég falfelületet sem biztosítottak a tárolásra. Az étkezőt az eredeti konyha helyére, az ablaksor alá tettem, mely a lécpaddal nemcsak nagyon modern hatású, de vastag, levehető párnáival kényelmes is. A túlfuttatott lécezés a pad alatt és mellett lévő radiátorokat is takarja, mégsem akadályozza a meleg levegő áramlását. A konyha a bejárattal szemben lévő falra került és még a nagyon vágyott, kényelmes szigetnek is bőven jutott hely.

A fürdőszoba újragondolásakor nem hagyhattam figyelmen kívül a szomszédos gépészeti helyiséget, amely egyben a mosókonyha is. Itt ugyanis nagy problémát jelentett a mosó- és szárítógépekhez való hozzáférés elsősorban a helyiség fura alakjából adódóan. A falak újrahúzásakor ezt is figyelembe kellett venni. A tulajdonosok duplamosdót, kád helyett zuhanyzót és kényelmesebb mosókonyhai helyiséget kértek. 

A 20 éve épült családi ház főhálója is új designt kapott. A legnagyobb probléma itt a tárolás volt, ezért a lehető legtöbb gardróbszekrényt terveztem be, a szoba mégsem veszített tágasságából. Nem mellesleg ide került át a fürdőbe vezető új ajtó, amely ezzel a szülők privát fürdőszobájává vált.
Érdekesség, hogy az ágy melletti éjjeliszekrény egyben fiók is! Ilyen trükkökre is szükség van ahhoz, hogy az ügyfél minden kívánsága teljesüljön.

Fotók: Tamási Viktória


Meghitt családi otthon

2021. őszén keresett meg egy frissházas pár, hogy segítsek első közös otthonuk berendezésében. Arra a kérdésre, hogy milyen végeredményt várnak, a következő választ adták: "Meghitt családi otthon kialakítását az érkező gyermekek és az egész család számára. Tágas tereket, funkcionalitást, designt, összhangot, modern (kis klasszikussal vegyítve) formavilágot, pasztell, föld színeket."

A gyerekszobán kívül valamennyi helyiség tervezését rám bízták és beköltözésük után az alábbi üzenetet kaptam tőlük: 

"Köszönjük a segítségedet! Számunkra esztétikában és komfortban is tökéletes otthont alkottál!"

És elárulom, hogy azóta már a legújabb családtag is úton van...

​Fotók: Farkas Sándor


3 szoba, 2 kisgyerek, 1 igazi otthon

2020-ban kaptam a megbízást egy fiatal, két kisgyermekes házaspártól újonnan épülő társasházi lakásuk megtervezésére. Még a tervezési szakaszban megkerestek, így az építtetővel való szoros együttműködésben sikerült a belső falak helyét áttervezni és az elektromos kiállásokat is a bővülő család igényeinek megfelelően módosítani.

A közel 88 m-es, 3 hálószobás, 3 terasszal rendelkező lakás esetében a legnagyobb kihívást az eredeti terv szerint a lakás közepén elhelyezett, meglehetősen kicsire szabott és elzárt konyha áttervezése jelentette. Az új konyha kialakítása a környező falak mozgatását, újratervezését vonta maga után. Végeredményül egy kellemes méretű nappali-étkező-konyhát tudtam kialakítani egy két fő számára alkalmas félszigettel. A másik problémát az jelentette, hogy a lakáshoz tartozó legnagyobb teraszt eredetileg csak az egyik hálón keresztül lehetett megközelíteni. Egy kis közlekedő folyosó kialakításával ezt a gondot is sikerült megoldani.

A 3 hálószobából az egyik a szülői háló, a másik egy játék- és későbbi tanulószoba, a harmadik pedig a két kisgyerek közös hálószobája lett.

A család további kérése a sok-sok tárolóhely kialakítása volt, melyet minden helyiségben úgy igyekeztem megtervezni, hogy a lehető legkevésbé rontsa a térérzetet.

Fotók: Tamási Viktória


Hangulatos, modern családi otthon

2019-ben készültek el ennek a kétszintes családi háznak a tervei. A mindössze 130 m2 alapterületű házban ügyesen kellett játszani a terekkel, hogy végül a nappali-konyha-étkezőn kívül mind az 5 szobának és a 3 fürdőnek is meglegyen a helye úgy, hogy funkciójukat is teljes mértékben be tudják tölteni. Szerencsére a tervezési folyamatba már akkor sikerült bekapcsolódni, amikor az épület még csak papíron létezett. A belső falak mozgatását követően a földszinten kialakításra került egy viszonylag tágas nappali-étkező-konyha kamrával, egy dolgozószoba, egy vendégszoba zuhanyzóval, amely egyben a mosókonyha funkcióját is betölti. Az emeletre vezető lépcső mellett kapott helyet a vendég wc, az emeleten pedig további 3 hálószoba és 2 teljes értékű fürdőszoba található.   

 Fotók: Tamási Viktória


Többfunkciós terek kis alapterületen

2021 tavaszán bízott meg ügyfelem azzal, hogy a XIII. kerület egyik lakóparkjában épült és már átadott alig 44 m2-es lakás belső tereit tervezzem meg úgy, hogy abból egy világos, sok tárolóhellyel bíró, tágasnak tűnő, praktikusan berendezett, elegáns és kényelmes lakás váljon.

Adottak voltak a szokásos fehér falak, a szaniterek és a fal- és padlóburkolatok. Megbízom kérése volt , hogy projektmenedzserként felügyeljem az átalakítással járó munkálatokat, nyújtsak segítséget a bútorok, lámpatestek és egyéb kiegészítők megrendelésében és felszereltetésében is.

A legnagyobb változtatást a konyha és az előszoba közötti válaszfal félig történő visszabontása jelentette. Ezzel gyakorlatilag kinyílt a tér, ugyanakkor a falszakaszt félig megtartva mindkét oldalát funkcióval töltöttem meg. Egyik oldalról cipősszekrény, másik oldalról egy extra munkafelületet adó pult keletkezett. 

A mindössze 12 m2-es hálószobában a sok tárolóhely iránti igényt az ágy két oldalán és az ágy fölött is átnyúló szekrényekkel lehetett megvalósítani.

Fotók: Tamási Viktória


Eladásra felkészítés - Home Staging

Kapacitáshiány miatt csak ritka alkalmakkor tudok ingatlaneladás előtti tanácsadást, illetve home staging munkát végezni. Ennél a lakásnál gyorsan kellett vevőt találni, - bár ez jellemzően minden ingatlaneladásra igaz - és ebben a home staging nagyon sokat segíthet. Egy lakberendező szakértő szemmel tekint az ingatlanra, fel tudja mérni annak előnyös és kevésbé előnyös tulajdonságait. Kiszúrja azokat a hibákat is, amit a benne élők már észre sem vesznek, mert megszokták a környezetüket. A home stagingnek is vannak fokozatai. Én nem nevezem home stagingnek azt a folyamatot, amikor gyakorlatilag a teljes ingatlan felújításra kerül, falmozgatással, padlócserével, új burkolattal, új konyhabútor beszerzésével stb. Ez már ingatlanfelújítás, nem home staging.

Az én olvasatomban a home staging az, amikor az ingatlan meglévő adottságainak kihasználásával, a meglévő előnyök kihangsúlyozásával érünk el egy magasabb minőségi állapotot és valósítunk meg értéknövelést. A ráfordított pénzösszeg körülbelül az ingatlan értékének 0,5-1 %-át jelenti. Jelen esetben a legnagyobb gond a túl nagyméretű kanapé volt, amelyet a raktárban tárolt kisebb kanapéra cseréltünk. Így több hely jutott a korábban sarokba szorított étkezőrésznek is. A nappali függönyök karnisa eredetileg bántóan alacsonyan volt, még a teraszra való kijutást is nehezítette. Egyértelmű volt, hogy új karnisokat kell beszerezni és magasabbra kell ezeket szerelni.

Szerencsére a meglévő függöny alját le lehetett engedni, csak a fényáteresztőket kellett cserélni. Új szőnyeget, új lerakóasztalokat, új dekorelemeket tettünk a terekbe. A gyerekjátékoknak ki kellett kerülniük a nappaliból, ezáltal a nappali elemes bútort is kedvezőbben lehetett elrendezni. A falakra új képek kerültek és sok-sok felhalmozott holmitól lehetett már most megszabadulni, amely az eladás utáni költözést is könnyebbé fogja tenni. 

Fotók: Tamási Viktória


Elegáns, modern otthon a budai hegyoldalban

2018 tavaszán kaptam a megbízást ennek a budai otthon belső tereinek megtervezésére. A tervezési folyamat körülbelül 4 hónapot vett igénybe, de a tervek megvalósítása egy kicsit váratott magára. A hghome-kérdőívek alapján a tulajdonosok visszafogott és elegáns, ízlésesen berendezett, harmonikus otthon kialakításának igényét jelölték meg. A stílust tekintve modern enteriőrt kértek, enyhe visszautalással a thai stílusra. Ez utóbbi jelenik meg a lámpák vonalában, a sok fa és természetes kőhatású csempe használatában, melyek kellemes elegyet alkotnak a minden egyes helyiségbe becsempészett modern, geometrikus formákkal. De szavak helyett beszéljenek a képek. 

Fotók: Tamási Viktória


Bartókra hangolt recepció - Nomen est omen

Még 2019 nyarán kerültek elfogadásra a Bartók udvar irodaház recepcióinak tervei, de a megvalósítás egy évet váratott magára. 

A tervezési koncepció a bartóki örökség mai, modern interpretációja. Minden egyes betervezett elemmel a zenei hagyományokra kívántam visszautalni; asszociációk és metaforák játéka az egész.

A recepciós pult ferde vonala egy nagyméretű, nyitott tetejű versenyzongorára emlékeztet. Rövidebb oldalához egy praktikus, padlótól a mennyezetig tartó, kézzel is könnyen mozgatható árnyékolót terveztem, mely a betűző nap szögének függvényében állítható. A mögötte lévő fehér falra festett 5 darab vékony vonal a kottavonalakat juttatja eszünkbe. Az eléjük belógó fekete gombóc függesztékek pedig a hangjegyeket idézik vissza.

A pulttal szemközti falon ugyanez a designötlet szerepel, ahol a sok-sok erőteljes éles vonalat és szöget a puhán ívelő fotellel és a kis körasztallal egyensúlyoztam ki. 

Továbbhaladva, jobbról és balról is a fontos takarófunkcióval bíró tolóajtókhoz érkezünk. A tolóajtópanelek kialakításakor a design mellett a könnyű használhatóság is fontos szempont volt. Az egyes panelek a zongora billentyűire utalnak vissza modern, stilizált és játékos formában. A viszonylag sűrűn kialakított bemélyedések a mindennapi használatot könnyítik meg, ugyanis az ajtólap több ponton, két kézzel is megfogható és így komolyabb erőfeszítés nélkül mozgatható. 

Fotók: Tamási Viktória


Vagány fiúk szobái

A 2020-as karantén idején kaptam a megbízást két fiútestvér szobáinak újragondolására. A nagyobbik srác, a visszafogott gondolkodó, lego-fun, míg az öcsi, a cserfes, örökmozgó, rockstar-ambíciókkal. Hát íme, az eredmény!

Fotók: Tamási Viktória


Modern-Seaside hangulatban

2017-ben került megtervezésre ez az akkor újépítésű társasház. Ügyfeleim modern-seaside hangulat megteremtését kérték, ennek megfelelően a terekben a hűvös kék, a fehér, a bézs és a fa árnyalatai dominálnak. A nappali fókuszfalára felfutó padlólap melegséget ad, míg a kanapé mögötti falszakaszra egy egyedi gyártású, tengeri hangulatot idéző dekorfal került. 

A konyhát nem akartuk a szükségesnél nagyobb mértékben hangsúlyozni, ezért maradt szinte teljesen fehéren. Kellemes hátteret nyújt a visszafogott, de modern étkező mögött és a fehér szín szépen kiemeli az alsó és felső elemek közé helyezett természetes bambusztapéta melegségét. 

A hálószobában szintén a visszafogott bézs árnyalatai dominálnak, megnyugtató kontrasztban a fehérrel és a királykékkel.

A fürdőszoba hűvös kékjét és fehérségét a padló famintája töri meg. 

Végül a gyerekszobában is hűek maradtunk a tervezési koncepcióban megalkotott színharmóniához. A fehér bútorok időtállóak, a tapéta mintázata sem "gyerekes", de a bekerült kiegészítők megteremtik azt a játékosságot, amely egy gyerekszobában elengedhetetlen. 


Egy kis vagányság

Kis ovisból nagy iskolás lesz. Új kihívásokat, új funkciókat kiszolgáló teret kell létrehozni. A korábbi babás szobából igazi, nagyfiús birodalmat terveztem, ahol jól meghatározott helye van a tanulásnak, a játéknak és a szórakozásnak is.  

A tervezés hátterét részletesen a www.lakberinfo.hu oldalán található cikkben foglaltam össze, ami az alábbi linkre való kattintással érhető el.

Fotók: Tamási Viktória


3 szobás otthon természetközelben

Ezen lakás megtervezése még évekkel ezelőtt történt, de a befotózására csak most került sor. Jót tett neki az elmúlt néhány év, mert lakói azóta teljesen belakták és igazi otthonná vált számukra. Költséghatékony megoldásokkal sikerült látványossá, ugyanakkor harmonikussá tenni az egyes helyiségeket.

A nappali fókuszfalára került családi fotók kedves ritmusa élettel tölti meg a teret. A konyha-étkező térben, a stílusos konyhabútor előterében az étkezőlámpa csillogása vonzza a tekintetet. 

Fotók: Tamási Viktória

Egy háló-, egy gyerekszoba és egy dolgozószoba került még kialakításra, mely utóbbi alkalomadtán vendégek fogadására is alkalmas. A háló megnyugtató zöld színt kapott, a gyerekszoba pedig a 2 kisgyerek igazi kis otthonává vált, ahol dedikált helye van a játszásnak, a kuckózásnak és a kézműveskedésnek is, mindössze 12 m2-en.  

A tágas fürdőszobába a lágy bézs mellé választott erőteljesebb téglavörös szín visz egy kis izgalmat.


Belvárosi lakások tervezése - kiadásra 2019

Ezen ingatlanok tervezésénél a legfőbb szempont a költséghatékonyság. Relatíve olcsó, de látványos megoldások szükségesek, melyek segítenek abban, hogy a lakások kitűnjenek a többi ingatlanhirdetés közül. 

Természetesen a leendő bérlők feltételezett elvárásai mellett a befektetők igényeit és anyagi lehetőségeit is figyelembe kell venni a betervezett elemek kiválasztásakor.

A jó együttműködésnek hála, a kialakított design sokak tetszését elnyerte és a lakások hamar bérlőre találtak, az egyik pontosan félóra alatt!  

Fotók: Bakula János


Fotók: Tamási Viktória


Egy kamasz szobája

Fotók: Csondor Ágnes


Szépségszalon - Adrienne Feller referenciaszalon 2019

Klasszikus elegancia jellemzi ezt a régi építésű, nagy belmagasságú polgári lakásból átalakított szépségszalont. 

A tiszta alapanyagokkal dolgozó, előkelő márkát pazar környezetbe helyeztük. Visszafogott, üde színek, finoman mintázott barokkos tapéta és minőségi anyagok kerültek beépítésre. A kialakított hangulat nemcsak a testet, de a lelket is ápolja, az ide érkező vendégek minden érzékszerve pompás kényeztetésben részesül.  

Fotók: Csondor Ágnes

Előszoba

Kezelőhelyiség

Vendégöltöző és fürdő

Személyzeti konyha és wc


Családi ház a külvárosban 2018

A Skandináv eklektika jegyében került kialakításra ez a belső kétszintes családi ház.

Ügyfeleim elképzelései szerencsésen találkoztak az általam javasolt designötletekkel. A kialakult bizalom segített abban, hogy egy vidám, merész színekkel és határozott geometrikus formákkal dolgozó, de végül egységes és harmonikus belső tereket hozhattunk létre.    

A konyha-étkező-nappali egy térben található. Fontosnak tartottam, hogy kapcsolat is legyen a funkciók/terek között. A konyha nappali felőli utolsó elemét a nappali felől nyitottá tettem, mely így inkább a nappali részévé vált. Az étkező fölött sem hagyományos étkezőlámpát használtam, hanem egy nagyméretű kétkarú falilámpát, mely étkezőlámpaként és pultvilágításként is funkionál egyben. A konyha további látványeleme az egyik ablakos falat teljesen beborító designcsempe burkolat, mely a nappaliból nézve is megkapó fókuszpont.  

Fotók: Angeli T. Petra

Garázsból vendégszoba

A merész színek és formák a lakás többi helyiségében is nyomon követhetők, így például a konyhai polcos elemnél használt cikkcakk formát a garászból lett vendég- és dolgozószobában is alkalmaztam. A polcos elem mögött egy nagy beépített szekrény található, amely a fehér színe miatt nagy mérete ellenére is szinte észrevehetetlen. 

Fürdőszobák

Tervezőként kihívást jelentett a negyedkör alakú és viszonylag kis méretű fürdők megtervezése úgy, hogy abban minden funkció kényelmesen helyet kapjon és még elegendő mennyiségű tárolóhellyel is rendelkezzen. 

Bejárat, lépcsőház


Belvárosi lakás átalakulása 2017-2018.

A belváros szívében található az a 123 m2-es, 5. emeleti, teraszos lakás, melyet egy magyar-ausztrál házaspár vásárolt meg és újíttatott fel.

A design megtervezésével a hghome-ot bízták meg még 2017. májusában.

Kérésük az volt, hogy egy elegáns és modern otthont alakítsak ki számukra, visszafogott színekkel és sok-sok tárolóhellyel. Minden helyiségbe igyekeztem valamilyen érdekes látványelemet tervezni. Így került kialakításra a nappaliban egy grandiózus, amerikai dió furnér 3D falburkolat, melynek geometrikus vonalai a lakás több pontján visszaköszönnek. 

Fotók: Lengyel Balázs

A főháló fókuszfalára egy lélegző műbőrpanelekből álló, egyedi falburkolatot terveztem. A főhálóból nyíló fürdőszoba fókuszfalait 120x240 cm nagyságú műmárvány lapokkal borítottuk.

A lakásban egy kicsi, mindössze 5 m2-es iroda is helyet kapott, melynek nagyméretű ablaka a szintén felújított lichthofra néz. Az iroda térérzetének növelése érdekében, annak egyik fala padlótól mennyezetig bronztükör borítást kapott. A lichthofban kialakított mesterséges zöldfal pedig még kellemesebbé teszi az igencsak kis helyiségben való tartózkodást.

A lakásban két további vendégszoba és egy mosókonyha is helyet kapott. 


Panellakás átalakítása 2015

Előtte - Utána képek

A 10. emeleti, 66 m2-es panellakás átalakítása 6 hetet vett igénybe. 

Az előszoba és a konyha közötti válaszfal elbontása után burkolatcserére, illetve a villamos vezetékek, internetkábelek ízléses elvezetése érdekében dobozos jellegű gipszkarton álmennyezet kialakítására került sor. Ebben kaptak helyet a helyiség tökéletes megvilágítását szolgáló ledes spotlámpák is.

A konyha korábbi elrendezését teljesen megváltoztattam. Új helyre került a sütő és a főzőlap, a konyhai mosogató, a mosogatógép és a mosógép is. A tér nyitottá válása miatt a konyha fontos látványelemmé vált.

A tágasnak mondható nappali-étkező kialakítására azért kerülhetett sor, mert a korábban meglévő közelekedő és szoba közötti válaszfalat elbontottuk. Ezáltal egy sokkal jobban hasznosítható, a mai igényekeknek megfelelő nappali-étkező jött létre. A nyitottság érzetét tovább fokoztam azzal, hogy a konyha és a nappali közötti ajtót megszüntetve, csak egy tágas ajtónyílás maradt meg.

A hálószobában csupán a korábbi rossz elrendezés megszüntetésével és a megfelelő színek megválasztásával egy modern, rendkívül tágas és kényelmes hálószobát és pihenőrészt alakítottam ki.

A lakás nyugdíjaskorú, de felettébb fiatalos tulajdonosai imádják az új elrendezést, mely nemcsak a pihenés, de a gyakori vendégfogadás igényeit is maximálisan kiszolgálja számukra.

Fotók: Mészáros Ágnes

Panellakás - az átalakítás után

Előszoba, konyha

Nappali-étkező

Hálószoba


Vizsgamunkáim 2009-2011.